169.Purim

Raj Tamás főrabbi:

Eszter könyvéről

Purim ünnepére

          Valamennyi ünnepünk szorosan összefügg egy-egy bibliai könyv vagy részlet nyilvános felolvasásával. Ros hasaná (újesztendő) alkalmával Ábrahám és Izsák története, jom kipurkor (az engesztelés napján) Áron áldozata és a Jónás könyve, szukotkor (a sátrak ünnepén) Mózes és Salamon szentélyavató beszédei kerülnek a liturgia középpontjába, és így sorolhatnánk ezt tovább. Különösen igaz ez a megállapítás a legvidámabb zsidó ünnep, a purim esetében: Eszter könyvét (a “megilát”, vagyis ezt a tekercskönyvet) nemcsak felolvassuk ezen a napon, de az egész ünnep története, előírása csakis itt, ebben a szentírási műben olvasható. Ha Eszter könyve nem maradt volna fenn az utókor számára, zsidó ünnepeink sora is szegényebb volna...

         Mégis, ez ma már szinte hihetetlenül hangzik, a talmudi bölcsek sokáig vitatták az Eszter könyve létjogosultságát a héber Biblia művei között. Jól tudjuk, a Szentírás harmadik nagy egységének, a Ktuvim (= Szentiratok) könyveinek kanonizálását (végleges szerkesztését)csak a jeruzsálemi Szentély pusztulása után,  a javnei iskolában, az i.sz. 1. század végén állították össze bölcseink. Néhány könyvnek a kánonba való felvétele körül komoly vita támadt. Ezek közé tartozott Eszter könyve. Azt is tudjuk, miért ellenezték oly sokan a purimi olvasmány kanonizálását: Eszter könyvében ugyanis egyáltalán nem fordul elő Isten neve.

Persze, nem állíthatjuk, hogy a könyvből teljesen hiányzik a vallásos meggyőződés, hiszen Eszter, aki a királyi udvarban eleinte ugyan eltagadja zsidóságát, később többször is bátran kiáll népe mellett. (Ha a király kezdettől tudott volna felesége hovatartozásáról, bizonyára nem enged Hámán zsidóellenes támadásának.) Mordecháj nem hajlandó leborulni a gonosz főminiszter előtt: vallásos zsidó nem hódolhat emberi lénynek. Az egymást követő fordulatos események mögött a hívő ember Isten akaratát sejti, mégis, aki csupán a könyv külső burkát, a látható és olvasható szavakat szemléli, azok között bizony hiába keresi az Örökkévaló nevét. Végül a vitát — különös módon — a könyv címe döntötte el. Eszter eredeti héber neve, mint maga a történet is elbeszéli, Hadassza (= mirtuszvirág) volt, közismert perzsa nevét (jelentése: csillag) csak a királyi udvarba érkezve vette fel. Ám írjuk csak le az Eszter nevet héberül, pontozás nélkül (a pontozásos magánhangzó jelölés csak a Talmud lezárása után alakult ki):

9;2!

 Ha ez a négy betű héber szó volna, így kéne olvasni: eszatér (= elrejtőzöm). Vajon maga az Örökkévaló rejtőzködne a könyv külső burka mögött? Az első pillanatra talán meghökkentő gondolat azonban ott található már Mózes beszédeinek végén, a Tóra egyik fontos tanításaként (Mózes V. könyve 31. fejezet, 16-19. vers):

         “Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: Íme, most megpihensz majd őseid körében, ám ez a nép később fölkel és elcsábul annak a földnek az istenei felé, ahol majd élni fognak, elhagynak engem és felbontják a szövetséget, amelyet velük megkötöttem. Haragom ellenük támad azon a napon, elhagyom őket és elrejtem arcomat előlük, felemésztődnek, sok baj és szenvedés éri őket, s majd így szólnak azon a napon: Nemde azért ért bennünket ez a sok baj, mert a mi Istenünk nincs közöttünk? S én bizony elrejtőzve elrejtem arcomat azon a napon mindazért a rossz miatt, amit elkövettek, hogy idegen istenekhez fordultak. Most pedig írjátok le ezt a dalt, és tanítsd meg rá Izrael fiait a szájukba helyezve, hogy ez a dal legyen az én tanúbizonyságom Izrael fiai számára.”